IKR SOLAR Power Kft.

A kormány ideiglenesen felfüggesztette a betáplálási lehetőséget az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszerek esetében, melynek értelmében a szaldóelszámolást is felszámolta

“A háztartási kiserőművek közcélú hálózatba történő betáplálásának feltételeiről szóló kormányrendelet szerda este (megj.: 2022.10.26.-án) jelent meg a Magyar Közlönyben. Ennek értelmében az október 31-e után benyújtott igények esetében csak akkor lehetséges a feltáplálás, ha a kérelmező igazolni tudja, hogy igénybejelentésére a szolgáltató érdekkörében felmerült oknál fogva nem került sor. A kormány emellett gyorsította a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetését is.

A legfeljebb 10,8 kilovoltamper teljesítményű erőművek engedélyezésére vonatkozó terveket három munkanapon belül bírálják el.

A Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye szerint a napenergia-betáplálás ideiglenes felfüggesztése nem érinti azokat a háztartásokat, amelyek már most élnek a betáplálás lehetőségével, vagy október 31-éig kérelmezik azt. Az ezt követően megtett igénybejelentések alapján telepített háztartási méretű kiserőművek a megtermelt energiát közvetlenül használhatják majd fel, anélkül, hogy a hálózatra betáplálnák a helyben fel nem használt villamosenergia-felesleget.”

Forrás: index.hu

“A minisztériumi közlemény szerint az akkumulátorok telepítését a kormány is ösztönözni fogja, amint az európai uniós források elérhetővé válnak, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pedig rendszeresen ellenőrzi a hálózat állapotát és javaslatot tesz a betáplálás felfüggesztésének megszüntetésére.”

Forrás: index.hu

A Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye elolvasható erre a linkre kattintva.

A vonatkozó kormányrendelet teljes szövege megtekinthető a Magyar Közlöny 2022. évi 173. számának 7113-7114. oldalain.

Az áram egyre drágább lesz! Termelje meg otthona áramszükségletét saját naperőművel!

Cégünk, az IKR SOLAR Power Kft., az RRF-6.2.1 kódszámú lakossági napelem pályázat regisztrált fővállalkozója. Vállaljuk a pályázat teljes lebonyolítását, a pályázatírástól a kivitelezésig.

A pályázat első ütemére nagyszámú ügyfelünk jelentkezett, az általunk gondozott pályázatok mindegyike elnyerte a támogatást, az eddig elbírált esetekben. Jelenleg a pályázat második, egyben utolsó ütemére lehet pályázni.

A második ütem beadási időpontjai:
Megyék Időpont
Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala
2022.11.28. 17:00 órától

2022.12.16. 24:00 óráig
Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna
2022.11.28. 17:00 órától

2022.12.16. 24:00 óráig
Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg
2022.12.05. 17:00 órától

2022.12.23. 24:00 óráig
Budapest és Pest megye
2022.12.05. 17:00 órától

2022.12.23. 24:00 óráig

Elméletileg a kivitelezés teljes költségének 100%-át fedezi az EU és az Áfa mértékéig a magyar állam. Sajnos az eredeti kiírás pénzügyi keretei nem követték az árak és költségek növekedését, ezért a jelentkezőknek a jelenlegi árak és támogatási összegek esetén 20-30% önerő befizetésével kell számolniuk!

A pályázatra jogosultak: a lakóingatlan tulajdonosa, vagy résztulajdonosa, akiknek az egy főre jutó elmúlt évi átlagjövedelme nem haladhatja meg a 4.850.000,- Ft-ot.

A pályázók két célkitűzésből választhatnak:
Megnevezés Összeg (maximum)
1. műszaki csomag (napelem rendszer telepítése a ház tetejére, melynek kapacitása megegyezik a 2020 évi igazolt áramfogyasztással)
2.900.000 Ft költségig
2. műszaki csomag (napelem rendszer + akkumulátoros tároló + nyílászáró csere + hőszivattyús fűtésfejlesztés)
11.300.000 Ft költségig
A pályázatírás munkadíja:
Megnevezés Összeg
1. műszaki csomag esetén
60.000 Ft + Áfa
2. műszaki csomag esetén
100.000 Ft + Áfa

Mit kell tennie, ha pályázatból szeretne napelemes fűtési rendszerhez jutni?

Ezek a következő lépések, hogy elképzelése megvalósuljon:

Ha pályázatát is velünk szeretné összeállítani/beadatni, kérjük az Adatlapon mindenképpen jelezze! Pályázatírónk a bejelentkezést követően néhány napon belül keresni fogja Önt, ezért kérjük, telefonszámát is adja meg konzultáció céljából!

Javasoljuk a bábolnai IKR Parkban folyó 360 kWp teljesítményű napelem kiserőmű beruházás megtekintését, az osztrák Kioto Solar napelemek és Fronius inverterek beépítését.

Amennyiben műszaki jellegű tanácsadásra van szüksége, hívjon bennünket bizalommal:

Szaxon József Attila: +36 30 552 0001
Szántó Zoltán: +36 30 552 0081